Možina — pszichiáter, pszichoterapeuta és a Sigmund Freud Egyetem ljubljanai tagozatának igazgatója — cikkében két, egymást erősítő folyamatot azonosít, amelyek meghatározzák, hogy egy országban a pszichoterápia önálló szakmának számít-e: a jogi elismerésért (legalizáció) folytatott küzdelmet, amelyben Európában elsősorban az Európai Pszichoterápiás Szövetség (EAP) az élharcos, és a tudományos önállósodásért (akadémizáció) folytatott törekvést, amely a posztgraduális képzésektől a Bologna-folyamat után a mester- és doktori szintig, majd 2005-től már az alapképzésig is eljutott.

Magyarország is azon országok között van, ahol ez nem sikerült

Magyar vonatkozás

Možina explicit módon felsorolja azokat az európai országokat, ahol a pszichiáterek és (klinikai) pszichológusok sikeresen megakadályozták, hogy a pszichoterápia önálló szakmaként kerüljön szabályozásra, illetve ahol megpróbálják maguknak megtartani a "pszichoterapeuta" címet és a pszichoterápiás tevékenységet: Olaszország, Hollandia, Svájc, Luxemburg, Belgium, Franciaország, Dánia, Lettország, Magyarország, Bulgária, Ciprus, Koszovó és Románia. A szerző szerint ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban a pszichoterápia jogilag nem önálló hivatás, hanem egy módszer vagy specializáció, amit csak orvosok és pszichológusok gyakorolhatnak hivatalosan.

Két látványos példát is hoz arra, milyen törékeny tud lenni még a már kivívott jogi elismerés is. Hollandiában 1986 óta önálló szakmaként szabályozták a pszichoterápiát, de 2001-ben az egészségügyi miniszter — párbeszéd nélkül — eltörölte ezt, és a "pszichoterapeuta" címet kizárólag pszichiátereknek és klinikai pszichológusoknak tartotta fenn. A pszichoterapeuták gyorsan megszerveződtek, és 2005-re sikerült visszaállítaniuk jogaikat. Belgiumban 2014-ben fogadták el a pszichoterápiát önálló szakmaként elismerő törvényt, de 2015-ben — közvetlenül a bevezetés előtt — az egészségügyi miniszter egy új verziót fogadtatott el a parlamenttel, amely a pszichoterápiát ismét csak klinikai pszichológusok, gyógypedagógusok és orvosok által gyakorolható módszerré fokozta le.

Ahol sikerült: öt ország rövid portréja

A cikk részletesen bemutat néhány pozitív példát is. Németországban a 2019-es törvény új képzési utat nyitott: hároméves alapképzés, kétéves mesterképzés, szakvizsga, majd ötéves továbbképzés — Németország és (2024 áprilisától) Ausztria jelenleg a világ egyetlen két országa, ahol a pszichoterapeuta képzés közvetlenül, első szakmaként is elvégezhető érettségi után. Svédország volt Európában az első, amely 1985-ben önálló szakmaként szabályozta a pszichoterápiát, háromlépcsős képzési rendszerrel. Finnországban 1994 óta védett a "pszichoterapeuta" cím, a képzés kifejezetten multiprofesszionális (ápolók, szociális munkások, lelkészek is bekapcsolódhatnak), és az állami társadalombiztosítás évi több mint 100 millió eurót fordít a pszichoterápia finanszírozására.

Ausztriában az 1991-es törvény óta a pszichoterapeuták száma folyamatosan nőtt (2021 decemberére 11.070 fő), a szakmára fordított állami költségvetés pedig 1992 és 2021 között 3,2 millió euróról nagyjából 100 millió euróra nőtt. Málta — kis ország létére — szintén sikertörténet: 1999-ben alakult szakmai szövetségük, 2018-ban pedig önálló törvényt fogadtak el a pszichoterápiás szakmáról.

Horvátország: a jogi elismerés önmagában nem elég

A horvát eset különösen tanulságos figyelmeztetés. 2018-ban a horvát parlament elfogadta a pszichoterápiás tevékenységről szóló törvényt — de a szerző szerint az elfogadott verziót az orvosi és pszichológus lobbi néhány nappal a szavazás előtt titokban módosította, hogy megtarthassák saját privilégiumaikat. Az eredmény: az orvosok, pszichiáterek és pszichológusok továbbra is korlátlanul számlázhatnak közpénzt pszichoterápiás szolgáltatásokért bármilyen kompetencia-ellenőrzés nélkül, míg a pszichoterapeuták ki vannak zárva a közfinanszírozott egészségügyi rendszerből; a Pszichoterapeuta Kamara nem kötelező tagságú, így a minőségbiztosítás gyakorlatilag nem működik.

Konklúzió: a jogi elismerés önmagában nem elég

Možina zárógondolata, hogy a méltányos hozzáférés és a szolgáltatás minősége iránti elkötelezettségnek kell a szabályozási törekvések központi mércéjének lennie — enélkül még a jogi elismerés is elveszíti etikai iránytűjét. A szerző szerint a nemzetközi összehasonlítás világosan mutatja: ha a pszichoterápia kizárólag orvosok és pszichológusok kezében marad, mint módszer vagy specializáció, akkor túlélni fog, de nem fog virágozni.