Hook és Devereux 2018-as cikke a terápiás ártalomról és a szakmai határátlépések következményeiről szól. A szerzők szerint ez a téma a beszélgető terápiákban és az egészségügyi szakemberek – páciensek kapcsolataiban általában kevés figyelmet kapott; a probléma felismeréséhez és megelőzéséhez több képzésre, kutatásra és nyíltabb szakmai légkörre lenne szükség.
A cikk az ártás („harm”) fogalmát úgy határozza meg, mint „a kezelésben való részvétel következtében a beteg által átélt tartós negatív következmény” (angolul: any sustained negative consequence that the patient experiences as a result of engaging in a treatment). A szerzők három fő ok csoportot különítenek el: szakmai visszaélést, hiányos szakmai készségeket és kedvezőtlen betegreakciókat. A szakmai visszaélés tipikusan akkor jelenik meg, amikor a szakember nem tartja tiszteletben a szakmai kapcsolat határait, és a beteget szexuálisan, pénzügyileg vagy érzelmileg kihasználja.
Hangsúlyos klinikai fogalom továbbá az „adverse idealising transference”, vagyis magyarul a káros idealizáló áttétel. Ez olyan tartós idealizáló viszonyulás a szakember felé, amely rontja a mentális működést és a jóllétet, és a pácienst hosszabb időre működésképtelenné is teheti a szokásos életében. A szerzők szerint a határátlépések után gyakoriak lehetnek a poszttraumás stressz zavar tünetei, az öngyilkossági gondolatok és az öngyilkossági kísérletek is.
A cikk következtetése szakmai szempontból az, hogy a pszichoterápiát nem szabad kizárólag haszonként szemlélni; a lehetséges mellékhatásokat és ártalmakat ugyanúgy fel kell tárni és tanítani, mint más kezelések esetében. A szerzők szerint a betegek élménye nem másodlagos adat, hanem a kezelés hatásainak fontos része.
KLIENSEKNEK:
Ez a cikk arról beszél, hogy a terápia néha segíthet, de néha árthat is, és ezt komolyan kell venni. A szerzők szerint a probléma egyik forrása az, amikor a terapeuta átlépi a szakmai határokat, és a klienst szexuálisan, anyagilag vagy érzelmileg kihasználja.
A cikk azt is leírja, hogy egyes kliensek nagyon erősen idealizálhatják a terapeutát. Ilyenkor a kapcsolat túlságosan függővé és sérülékennyé válhat, a kliens pedig hosszú ideig szégyent, zavart, rossz közérzetet vagy akár nagyon súlyos lelki terhet élhet át. A szerzők erre használják a káros idealizáló áttétel kifejezést.
A legfontosabb üzenet az, hogy a terápiában a határok azért vannak, hogy biztonságot adjanak; ha ezek sérülnek, abból valódi kár lehet. A szerzők ezért azt javasolják, hogy a terápiáról ne csak mint segítő folyamatról beszéljünk, hanem arról is, hogy milyen kockázatai lehetnek, és ezekről a betegeknek is tudniuk kell.
Pontos hivatkozás: Hook, J., & Devereux, D. (2018). Boundary violations in therapy: the patient’s experience of harm (Határátlépések a terápiában: a beteg ártalomélménye). BJPsych Advances, 24(6), 366–373. https://www.cambridge.org/core/services/aop-cambridge-core/content/view/3A04D90B5BD1832871AA608071EA7CB8/S2056467818000269a.pdf/boundary-violations-in-therapy-the-patients-experience-of-harm.pdf