Az etika mint szakmai norma és eszköz

Az etika másrészt valamely szakma, vagy hivatás kapcsolódó erkölcsi követelményeinek, magatartási szabályainak az összessége, beszélhetünk orvosi, egészségügyi, jogászi, vagy akár pszichológus etikáról. Ha figyelembe vesszük, hogy a terápia szó eredetileg gondozást, odafordulást jelent, akkor nyilvánvaló, hogy a segítő szakma képviselőjének etikus magatartása nem csupán érték, hanem a kliensekkel végzett munka során a legnélkülözhetetlenebb szakmai eszköz is egyúttal.

Az etika hatóköre: egyéntől a társadalomig

Az etika (vagy a hiánya) hat az egyénen belül, a kapcsolatban állók között, a közösségeken belül és így az egész társadalomban. Ahogyan az orvosetikában megfogalmazza Komesaroff: „Az etika az, ami minden egyes orvos és minden egyes páciens közötti minden egyes interakcióban megtörténik" (Nemes, 2014).

Egyszerre megfoghatatlan és ugyanakkor átható erő, melynek jelentősége különösen felértékelődik válságok idején. A segítő kapcsolat (etikai minősége) ab ovo döntő befolyással bír a kliensre, ennek hiányában nem lenne lehetséges változást indukálni. Ennyiben tehát kiemelt jelentőséggel bír a többi szakma etikájához képest, és ez a tág értelemben vett segítő szakmákra (orvos, pedagógus, stb.) is feltétlenül igaz. Ha a segítő kapcsolatban a kliens etikus hozzáállást tapasztal, azt nagyobb eséllyel építi be az életébe, és ennek a multiplikációs hatása pillangó-effektusszerű változást indukálhat szűkebb és tágabb környezetében egyaránt. Másként fogalmazva a segítő szakmák etikája nem pusztán magánügy, még csak nem is kizárólag szakmai ügy, hanem társadalmi jelentőséggel bíró ok és okozat is egyszerre.

A háromlábú zsámoly: művészet, tudomány, etika

Valamennyi segítő szakmára mint professzióra igaz, amit Kovács (2007) a pszichoterápiával kapcsolatban kifejt: „Sidney Bloch a pszichoterápiát olyan háromlábú zsámolyhoz hasonlítja, melynek egyik lába a pszichoterápia művészete, a másik a tudományos része, a harmadik pedig a pszichoterápiás etika. Mindegyik összetevő nélkülözhetetlen, s bármelyiknek a hiánya a pszichoterápia művelésének komoly zavarát eredményezi. Ugyanakkor a pszichoterápia tudományos, művészeti és etikai elemei nem elkülönülten, hanem egymással szinte kibogozhatatlanul összekapcsolódva jelennek meg, ezért az etikai elemzés fontos feladata a szakmai-technikai részletekben levő etikai aspektusok feltárása is. Már Kelemen Gábor a pszichoterápiás etikáról szóló úttörő cikkében említi Rem Edwards koncepcióját, mely szerint mind a pszichoterápia, mind az etika az ember racionális autonómiája növelését tűzi ki feladatul, s így törekvésük közös. A pszichoterápia minden formája a beteg autonómiájának a növelésére, illetve helyreállítására törekszik. Noha ma kb. 450-féle pszichoterápiás irányzatot különítenek el, a valóságban pedig annyiféle pszichoterápia van, ahány pszichoterapeuta, mégis vannak olyan általános etikai kérdések, melyek minden pszichoterápiás jellegű tevékenységben közösek." (Kovács, 2007)

Tudás, hatalom és hivatásrend

A tudás és az etikai előírások összefüggése már az ókorban is előkerült, a beavatás során az ezoterikus tudást csak olyanoknak szolgáltatták ki a tudás birtokosai, akik rendelkeztek a „jó erényével". A tudás ugyanis valóban hatalom, és mint ilyen ártani is lehet vele („az orvosi tudományt áthagyományozom... azokra, akik az orvosi esküt leteszik, másokra azonban nem" — Hippokratészi eskü, 2023). Ezzel összhangban definiálja sajátos közösségekként Max Weber (1967) is a hivatásrendeket, amelyeket egyfajta „becsület" különböztet meg másoktól, a renden kívüliektől. A hivatásrendek tagjai közösen fogalmaznak meg saját viselkedésükkel kapcsolatos szigorú elvárásokat. A becsület hozza magával a megbecsülést, amit a hivatások tagjai élveznek.

A segítő és a kliens közötti hatalmi egyensúlytalanság

A segítői etika tehát egyidejűleg filozófia, gyakorlat, szakmaképző erő, (algoritmizálhatatlan) szabályok összessége, általános normarendszer, attitűd, az egyes szakmák etikai kódexe, kapcsolati jólétünk elsődleges záloga, a társadalom elemi építőköve. Az etika sajátja ennek dacára, hogy lépten nyomon bizonytalan terepre tévedünk, ha boncolgatjuk (Kovács, 2007). Nincs könnyű dolgunk, ha etikai kérdésekről kívánunk értekezni, és ez különösen így van a segítői etika kapcsán, az ezen szakmákra amúgy is jellemző nehezen mérhetőség miatt.

Ahogyan korábban kifejtettük, az etika kapcsolati összetevő, és vizsgálatakor valamennyi résztvevő morális szükségletére figyelemmel kell lennünk. Nem tehetjük meg tehát, hogy miközben a kliens etikai igényeit szem előtt tartjuk, nem vesszük figyelembe a segítő morális elvárásait. Az etikai dilemmák amúgy is számos bizonytalanságot tartalmazó vizsgálatát ilyen módon újabb dimenzió, a kliens és a segítő egymással sokszor akár éles ellentétben álló morális igényei teszik még összetettebbé. Mindamellett nem feledkezhetünk meg arról, hogy a segítő és a kliens között alapvető és sajátos hatalmi egyenlőtlenség van. Alapvető, hiszen a kliens szükségletet szenved, ennek feloldására keres segítséget. A segítő szakmai etikában tehát – a segítő morális igényeinek, emberi és szakmai integritásának és kompetenciájának tiszteletben tartása mellett – egyfelől elvárható a kliens lehető legnagyobb szabadságának biztosítása. Másfelől az etikai alsó és első határérték a hippokratészi „nil nocere", a „ne árts" elve (Hippokratészi eskü, 2023), mely szintén valamennyi érintettel szembeni kötelesség. Nyilvánvaló ellentmondás, hogy ugyan az etika magva örök, mégis az etika természetéből adódóan a dilemmák, szemléletek, megjelenő kihívások, operatív folyamatok és szabályozások folyamatos újragondolását igényli. Habár az etika nem a kódex taxatív betartásáról, hanem sokkal inkább a kliensekhez mint személyhez való odafordulásról szól – ez a folytonos etikai (ön)vizsgálat segítheti a szakmát, és képviselőjét is a fejlődésben.