A svéd szerzőpáros (Karolinska Intézet) arra volt kíváncsi, milyen tapasztalatokról számolnak be azok a páciensek, akik ténylegesen panaszt tettek pszichológus vagy pszichoterapeuta ellen. Az elemzés forrása a IVO (Inspektionen för vård och omsorg) — a svéd egészségügyi és szociális ellátás minőségéért és biztonságáért felelős állami felügyeleti hatóság — panaszadatbázisa volt. A kulcsszavak alapján 33, részletes tematikus elemzésre alkalmas ügyet azonosítottak; ezek túlnyomó többsége járóbeteg-ellátásban, pszichológus által nyújtott ellátással kapcsolatos volt, bár sok esetben több szolgáltató is érintett volt, vagy a panasz magát az ellátó egységet célozta.

Két nagy kategória

A tematikus elemzés két fő témát azonosított, amelyekbe a feltárt műhiba-formák besorolhatók:

1. Hibás alkalmazás és kivitelezés
  • Szervezeti/adminisztratív hiányosságok az ellátás megszervezésében
  • A kezelés szakszerűtlen vagy nem megfelelő végrehajtása
2. Hozzáállás és viselkedés
  • Szakmai határok átlépése (pl. magánjellegű megkeresés a páciens felé, a páciens külsejére vonatkozó megjegyzések az ülés alatt)
  • Az empátia hiánya (a páciens nem érezte, hogy komolyan veszik vagy meghallgatják)

A második kategória — a hozzáállás és viselkedés — különösen releváns azoknak, akik a segítő szakmai etikai határátlépéseket kutatják: a szerzők konkrét példaként említik, amikor egy szolgáltató egyértelműen átlépte az etikai és szakmai határokat — például magánjellegű módon kereste meg a pácienst, vagy az ülés alatt a páciens külsejét dicsérte. Az empátia hiányának alkategóriája pedig azokat az eseteket fedi le, amikor a páciens nem érezte úgy, hogy komolyan veszik vagy meghallgatják — ez a mintázat egybecseng más, hasonló témájú nemzetközi kutatások (pl. Ladwig és mtsai korábbi vizsgálata) eredményeivel is.

Miért fontos ez a különbségtétel?

A szerzők kiindulópontja, hogy a pszichoterápiás szakirodalom eddig túlnyomórészt azzal foglalkozott, amit "megfelelően alkalmazott kezelés" mellékhatásainak nevezhetünk — vagyis olyan nemkívánatos hatásokkal, amelyek annak ellenére jelentkeznek, hogy a kezelést szakképzett szakember, elfogadott irányelvek szerint, etikus keretek között végezte. Ezzel szemben a műhiba-jellegű esetek — amikor a szakember tényleges etikai vagy szakmai vétséget követ el — jóval kevesebb figyelmet kaptak a kutatásban, annak ellenére, hogy Svédországban nincs olyan hatóság, amely kifejezetten a pszichoterápia (mellék)hatásait nyilvántartaná — szemben például a gyógyszeres kezelésekkel, ahol a Svéd Gyógyszerügynökség rendszeresen gyűjti a mellékhatás-jelentéseket.

Mit javasolnak a szerzők?

A tanulmány gyakorlati következtetései között szerepel a szakemberek etikai és műhiba-témájú képzésének bővítése, az ülések videórögzítésének vagy auditálásának lehetősége, a rendszeres kimenet-monitorozás bevezetése, valamint annak biztosítása, hogy a páciensek tudják, mikor és hogyan tehetnek panaszt egy vélt műhiba esetén. A szerzők szerint a meglévő etikai irányelvek gyakran túl elvontak ahhoz, hogy önmagukban elég iránymutatást adjanak — hasznos volna, ha konkrét esetleírásokkal, olyan viselkedési példákkal egészülnének ki, amelyek ténylegesen károsíthatják a pácienst, hasonlóan ahhoz, ahogyan az etikai dilemmák oktatásában is gyakran esetleírásokat (vinyettákat) használnak.

Ehhez az összefoglalóhoz nem sikerült közvetlenül hozzáférni a tanulmány teljes szövegéhez (a kiadói oldal blokkolta a lekérést) — az itt szereplő részletek más, a cikket idéző és tartalmát pontosan visszaadó tudományos publikációk alapján lettek rekonstruálva. A két fő téma és a legfontosabb megállapítások megbízhatóan alátámasztottak, de a 33 eset pontos, teljes felsorolása nem állt rendelkezésre.