A segítő szakma definiálásakor is szembeötlő volt, milyen mély, szerteágazó fogalomról is van szó. Nincs ez másként az etika vizsgálatakor sem. Nagy fába vágjuk a fejszénket még akkor is, ha csak a morál körbejárása a cél — nem véletlen, hogy az ókortól máig foglalkoztatja a filozófiát éppen úgy, mint a hétköznapi embert. Az etikának számos aspektusa van, életünk minden területén valamennyien folyamatosan kapcsolatban vagyunk vele, vagy épp a hiányától szenvedünk, ám amennyire létfontosságú, legalább annyira körülményes definiálni.

Az erkölcs és az etika fogalmának eredete

Az erkölcs, vagy másként morál a latin „mos", „moris" szóból ered, melynek jelentése szokás, szabály. Olyan természetes vagy írott szabályok összessége, melyek az emberi magatartást határozzák meg. Ezen normák egy része évezredes múltra tekint vissza és univerzális („ne ölj!"), ugyanakkor vannak újonnan kialakuló, gyorsabban változó, erősebben kultúrafüggő erkölcsi normák (pl. szakáll viselése) is. Az erkölcs valamennyi kultúrában az írott jogon túl a legerősebb emberi norma.

Az erkölcsi szabályok mibenlétével, illetve megismerhetőségével foglalkozik az etika, amely elsősorban tehát nem konkrét szabályokban testesül meg, sokkal inkább annak vizsgálata, hogy mi a jó és mi a rossz az emberi cselekvésben (Loewenberg, Dolgoff 1988). Az ógörög eredetű etika („ethikos") eredeti jelentése az erkölcsre, illetve a szokásra vonatkozó „ethosz" (otthonosság), vagy másképpen „a helyesség tökéletessége". Az „éthosz" pedig a jellem, az erény, másképpen a „helyesség állandósága". Az etika gyakorlati filozófia, hiszen fókuszában a „mit tegyek?" kérdése áll, miközben az emberi cselekvés erkölcsileg helyes formáit és javításának lehetséges módjait kutatja. A morálfilozófia útmutatást ad, feltárja, leírja a jelenségeket, valamint egyúttal normákat, értékeket állít fel. Ezeknek az etikai normáknak a léte és betartásuk a bizalom alapjai, és mint ilyen, voltaképpen az emberi élet alapvető minőségét határozzák meg.