A segítő szakma létrejötte egyidős az emberi kultúrával, ezek a hivatások embertársaink életének a különféle módokon és eszközökkel történő jobbá tételét tekintik feladatuknak. Tágabb értelemben mindannyian végzünk ilyen tevékenységet, hiszen ösztönösen, vagy tudatosan egy-egy embertársunk segítségére vagyunk nap mint nap. Tudományos szempontból ugyanakkor jóval nehezebb dolgunk van, amikor a segítő szakma konceptualizálását szeretnénk megtenni.

A segítés szakmává válásának története

A segítésnek mint professziónak eredete Európában a kereszténység jótékonyságot és könyörületességet hirdető tanaiig vezetnek vissza, ám csak az ipari társadalom kialakulásával kezdett el a szociális munka önálló tevékenységgé (Toynbee Hall, Hull House) majd szakmává válni (Müller, 1992). A tömeges munkaerő reprodukciójának sürgető kényszere volt tehát a segítő tevékenység szakmává válásának egyik mozgatórugója. Ugyanakkor a folyamatot másik oldalról erősítette és kiszélesítette a tudományos pszichoanalízis kialakulása és terjedése, melyet már nem a munkásosztály munkaképessé tétele motivált, hanem a polgári réteg számára kínált gyógymódokat, megoldásokat lelki eredetű panaszaik enyhítésére.

A jóléti állam szerepe

Az első világháborút, majd a nagy gazdasági világválságot követően létrejött gondoskodó, jóléti állam megjelenésével a segítő szakmák egy nagy része az állami szektorban, vagy állami finanszírozással szerveződött meg (Kozma, 2002), mely folyamatok a posztindusztriális társadalmakban szintén erőteljesen a professzionalizáció irányába hatottak.

A segítségnyújtás és a hivatásos segítés különbsége

Ahogyan az alábbi idézetből is kiderül, a segítő szakma meghatározáskor kettős feladattal szembesülünk: egyrészt szükséges a segítségnyújtás meghatározása, másfelől a szakma definícióját is körül kell járnunk.

„Bang (1980) különböző kritériumok alapján különíti el a segítségnyújtást a hivatásos segítéstől, ezek alapján a segítés során szükségszerű az érzelmi és gondolati háttér tisztázottsága, a speciális feladatmegfogalmazás, így válik probléma megoldási, fejlesztési eszközzé, mely egy szakma keretében hasznosul, s célja, hogy változást idézzen elő a viselkedésben és az erkölcsi értékítéletben, valamint rávezesse a segítettet az önmagán való segítés fontosságára." (Apró, 2011)

A segítő kapcsolat fogalma

A tanulmányban a segítő kapcsolat fogalmán azt a tevékenységet értjük, amelynek során a segítő elsősorban „arra törekszik, hogy változást érjen el a gondozott [kliens] érzelmeiben és gondolkozásában, cselekedeteiben és magatartásában... [és ezt a célt a segítő] igyekszik az önmagán segítésre való rávezetés útján elérni" (Bang, 1980).

A segítő kapcsolat célja tehát, hogy a kliens a saját életét, érzéseit, gondolatait, viselkedését irányítani, kontrollálni tudja, rálásson önmagára, problémáira, megértse önmagát, és ezzel saját erőforrásait kompetensebb módon, akár újszerű megoldásokat alkalmazva tudja aktivizálni. Ebben a folyamatban elsődleges fontosságú a bizalmi kapcsolat.